kontramenad

152 627 szavazatot kapott a Fidesz Vásárhelyen

2019. május 28. - Pintér S. Ándor

Meglepő mérleggel zárta a Fidesz a vasárnapi európai parlamenti választást városunkban: a szavazásra jogosultak több, mint 425 %-a adta le voksát Orbán Viktor fiatal demokratákból álló pártjára. A helyi aktivisták szerint a siker kulcsai a keresztény értékrend feltétlen követése és a rámenős, meggyőző kiállás voltak.

„-Hú, egész nap ikszeltünk, én mind az ötvenhárom álprofilommal elmentem szavazni. Mivel éppen szervízben volt a mobilom, ezért kicsit fárasztó volt tíz percenként hazamenni és gépről másik fiókba átjelentkezni, de megérte, mert így legalább már biztos nem fogják a migránsok lefoglalni az utolsó asztalt előlem a Pirosban.” – nyilatkozta portálunknak Végh Béla aktivista, akinek a valódi nevét sajnos nem tudtuk meg, ugyanis még megkeresésünkre is csak egy álprofilja válaszolt.

Azonban nem az álprofilok pörögtek a legjobban: a legtöbb szavazatot az innovatív, nagyobb tömegeket megmozgató megoldások hozták a narancsos csapat konyhájára.

„-Személyesen vittem ki a mozgóurnát a paléi sertéstelepre, de jártunk a Kéktói Ménesnél is. Igaz, a malacokat nagyon nehéz megtanítani ikszelni, de egy kis otthonról hozott ételmaradékkal bárki motiválható. A lovakkal már könnyebb dolgunk volt, mert őket amúgy is rendszeresen lóvá teszik.” – mesélte kampánysikereit Füty Imre, aki civilben szintén egy álprofil.

Az átütő sikerekért egyesek még az életüket is kockára tették:

„-Vagy két kiló összeszáradt ürülék zúdult egyszerre a nyakamba, amikor a Kossuth téri galamboknak próbáltam promózni a Fideszt. Nem volt egyszerű eset, de urnazárásig még összegyűjtöttem a többi aktivistától nekik négy zsák megrágott kenyérhéjat, úgyhogy csak sikerült ezt a háromszáz szavazatot is behúzni a nap végén.” – áradozott nem mindennapi hőstettéről Galambsz Arnold, akit rendhagyó módon már valóban így anyakönyveztek.

Az aktivisták és a választók mindent elsöprő sikerét a párt helyi élharcosai hivatalos közleményeikben is elismerték:

„-Nekem továbbra sem tetszik a színes buszmegálló a Robinsonnál.” – kürtölte világgá a választás kapcsán meghatódott Témába-Vágó János képviselő.

A bejegyzés trackback címe:

https://kontramenad.blog.hu/api/trackback/id/tr1614866962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása